Határtalanul 2026.

Határtalanul 2026.

Csallóköz kincsei, Pozsony, Zoboralja és Nyugat-Felvidék legszebb várai

 

Útinapló a Határtalanul kirándulásról

Iskolánk 7.a osztálya sikeresen pályázott a Határtalanul! kirándulásra, a tanulók a Felvidékre utaztak 2026. május 25-29. között.

1. nap: Dévény - Pozsony

A kora reggeli indulás után, és néhány óra utazást követően első állomásunk Dévényben volt, ahol kívülről megtekintettük a Duna partján magasodó impozáns várat, amely egykor Magyarország határerődítményei közé tartozott. Pünkösd hétfő révén a várba sajnos nem tudtunk felmenni, így tettünk egy kellemes sétát a Duna partján. Sétánk során Duna-Morva folyók összefolyásnál a vasfüggöny emlékműnél a kommunista rendszer áldozatairól is megemlékezünk. Felkerestük a millenniumi emlékmű megmaradt tábláját is idegenvezetőnk lebilincselő történeteit hallgatva.

Kora délután Pozsonyba érkeztünk, ahol első utunk a várba vezetett. Itt fakultatív programként megtekintettük a Pozsonyi Vármúzeum kiállítását. A legügyesebbek, akik nem rettentek vissza a megannyi lépcsőfoktól, egészen a Korona-torony tetejébe is felmásztak.

A várt elhagyva elsétáltunk a Szent Márton székesegyházba, ahol számos magyar uralkodót koronáztak meg a múltban. Ezután a történelmi belvárosban barangoltunk, megtekintettük többek között a Mihály-kaput, Academia Istropolitanat, Prímás-palotát és a ferencesek templomát is. A nap lezárásaként a tanulók hosszabb szabadidőt kaptak, amely során frissítőket és szuveníreket is vásárolhattak maguknak.

A kora este folyamán érkeztünk meg Deákiba, az Európa Panzióba, ahol kedves szállásadónk remek vacsorával várt minket. Egy igazán kényelmes szálláson pihenhettük ki a nap fáradalmait.

2. nap: Gúta – Komárom – Dunaszerdahely – Bősi vízilépcső

Osztályunk a kirándulás második napját Gútán kezdte, ahol megtekintettünk egy úszó vízimalmot és végigsétálhattunk Európa egyik leghosszabb fedett fahídján is.

Ezután utunk Komáromba vezetett, ahol az erődrendszerben barangolhattunk. A legmerészebbek a látogatás egy pontján egy teljesen elsötétített folyosórendszeren végigmenve a bátorságukat is próbára tehették.

Kora délután Komárom belvárosában tekintettük meg a nevezetességeket, többek között Klapka György szobrát és az Európa-udvart is. Odavezető utunkon a Tiszti Pavilon neogótikus épületében is gyönyörködhettünk. A városközpontban jól esett a meleg nap folyamán kapott szabadidő, amely során fagylalttal és jégkásával frissülhettek fel a gyerekek.

Következő állomásunk Dunaszerdahelyen volt. A Csallóközi Múzeumban egy részletes előadást hallgattunk meg Csallóköz régészeti és őstörténeti gyűjteményéről, valamint megtekinthettünk korhű paraszti konyhát, tisztaszobát, és a kenderfonásnál és aranymosásnál használt eszközöket is.

Napunkat a bősi vízilépcsőnél zártunk, ahol olyan szerencse ért minket, hogy éppen elcsíptünk egy hajóátemelést, így végignézhettük a zsilipelés folyamatát, és gyönyörködhettünk az aranyfényben tündöklő Duna vízében is.

3. nap: Nagycétény – Appony – Alsócsitár – Alsóbodok

A kirándulás harmadik napja osztályunk számára egy igazán felemelő találkozással indult. A nagycétényi alapiskolában óriási szeretettel és rövid, ám annál meghatóbb műsorral fogadtak minket. Ezután egy előadást hallgattunk meg a településről és az iskoláról, majd mi is bemutattuk Keszthelyt és az Egryt. Ezt követően a gyerekek közös játék során megismerkedhettek az iskolával és külhoni társaikkal.

A délelőtt folytatásaként egy rövidebb túrával bevettük Appony várát, ahonnan gyönyörű látvány tárult elénk a környező településekre.

 

Alsócsitáron a Kodály emléktáblánál elénekeltük az A csitári hegyek alatt c. dalt, majd elhelyeztük nemzeti színű szalagunkat is.

 

A napot az Esterházy János Emlékmúzeumban zártuk, ahol megismertük megrendítő és inspiráló élettörténetét. A hamvait őrző sziklabarlangban leróttuk kegyeletünket és elhelyeztük nemzeti színű emlékszalagunkat is.

 

4. nap: Bajmóc – Trencsén – Beckó

Napunkat Bajmóc váránál kezdtük, amely a program talán egyik legvártabb eleme volt. Az egyik legimpozánsabb lovagvár egykor Mátyás király, majd a Pálffy család kastélya volt. Tárlatvezetés keretein belül bejárhattuk a vár csodálatos belső tereit, berendezett, díszes szobáit, valamint a vár alatt húzódó cseppkőbarlangban is tettünk egy hűsítő sétát.

Délután Trencsén várában folytattuk a napot, ahol megismerkedhettünk Csák Máté gátlástalan főúr és a vár többi lakójának történetével. Bejártuk a vár minden zeg-zugát és az egyik toronyból kitekintve gyönyörködtünk az elénk táruló város és környéke szépségében, amely 2026-ban Európa Kulturális Fővárosa címet viselte.

Késő délután értünk Beckó várához, amihez megfáradt kis csapatunk még felsétált, de erőnk a vár bejárásához, már nem maradt. Így kívülről gyönyörködtünk az építményben, miközben idegenvezetőnk izgalmas történeteit hallgattuk.

5. nap: Deáki – Galánta

Egy ismét kiadós, finom reggeli után, elköszöntünk szállásadónktól, hogy hazafelé vegyük az irányt.

Utolsó napunkat a szállásunknak helyet adó Deáki település középkori eredetű templomában kezdtük. „A templom cintermében hangozhatott el először az itt megtalált, legősibb magyar nyelvemlék, az Ómagyar Mária siralom.” Bejárhattuk a templom minden részét, így a tetőtérben berendezett kiállítást Kolozsváry László kárpátaljai festőművész Halotti beszéd című olajfestményét is láthattuk.

A délelőttöt Galántán töltöttük, ahol először a Honismereti Múzeum kiállítását tekintettük meg. Gyönyörködhettünk a régióra jellemző népviseletekben, korhű berendezési tárgyakban, valamint láttunk régi gyógyszertár enteriőrt is.

Végül elsétáltunk az Esterházy család ősi rezidenciájához, a neogótikus kastélyhoz, ahol érdekes történeteket hallgattunk a család jelentőségéről. A kastélyparkban felkerestük Kodály Zoltán fejszobrát is.

Fáradtan, de tele élményekkel, egy tartalmas kirándulást magunk mögött hagyva érkeztünk haza a kora esti órákban.

Hálásak vagyunk a lehetőségért, idegenvezetőnk lelkes, lelkiismeretes munkájáért, rugalmasságáért és lebilincselő történeteiért, valamint buszsofőrünknek, hogy épségben eljuttatta a csapatot minden helyszínre.

Kapcsolódó galéria

Határtalanul 2026.

Pályázatok

Határtalanul!
Okosan a pénzzel!
Csodaszarvas Program
Erzsébet tábor
Határtalanul!