Iskolatörténet
Iskolánk, az Egry József Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola 1979 szeptembere óta fogadja tanítványait. Az eltelt évek alatt kialakított értékek megőrzése, a jövő kihívásaihoz való alkalmazkodás és változni akarás jellemzi az intézmény tartalmi munkáját és az itt dolgozók hitvallását.
Nevelő-oktató munkában az érték felismerése, a tehetséggondozás fontos szerepet játszik. A tehetség pedig e munka minden területén megmutatkozik. Hisszük azt, hogy minden ember, minden gyermek érték és e humánus megközelítés a fő motiváló erő. Feladatunk az, hogy ezt a tehetséget a szülői házzal karöltve segítsük kibontakozni.
Intézményünk minden terme rendelkezik projektorral, legtöbb termünk interaktív táblával is. Ezek segítséget nyújtanak a szemléltetésben, így a gyerekek hatékonyabban tanulhatnak. Az iskolai nevelő-oktató munkát iskolaorvos, védőnő, könyvtáros, logopédus és gyógypedagógus segíti. A tárgyi feltételeket folyamatos felújításokkal próbáljuk a kor követelményeihez igazítani. Szaktantermek: informatika, dráma, képzőművészeti, természettudományi stb. segítik az oktatást. A három tornaterem, az aszfaltos és füves pályák a sportolási lehetőségekhez jó feltételt biztosítanak.
Az alsós és felsős termeink barátságos, otthonos hangulattal várják tanulóinkat. Alsó tagozaton tanítványaink az Alert program elemeinek segítségével, valamint a Humanisztikus kooperatív tanulási módszer szerint tanulnak. Második osztálytól angol vagy német nyelv tanítását kezdjük meg. Intézményünkben 1992-től matematika tantárgyból folyik emelt szintű oktatás. Iskolánkban csoportbontásban oktatjuk a matematika, idegen nyelvek, magyar, technika, informatika tantárgyakat.
2004 szeptemberétől iskolánk alapfokú művészeti iskolaként is működik. Sok diákunk választja e képzési lehetőségeket képzőművészet, iparművészet, színjátszás területeken. A zene iránt érdeklődő tanulóinkat az énekkarunk várja. Tanítványainknak a tanuláson kívül kötetlenebb együttléteket, programokat is kínálunk. Erdei tábort, hétvégi túrát, nyári tábort szervezünk. Iskolai életünket sportnap, közös karácsony, farsang, gyermeknapi stb. rendezvények színesítik.
Kiváló kapcsolatot tart intézményünk a szülőkkel is, akik segítséget nyújtanak az alapítványi bálok, gyermeknapi és egyéb programok szervezése során.